Nagysándor József tábornok

Az 1848. évi párizsi forradalom hatalmas orkánként rázkódtatta meg egész Európát, melynek szolganépeit emberi jogaik és polgári szabadságuk kivívására buzdította. E nemes ügy Magyarországon is lelkes és odaadó hívekre talált. Petőfi Sándor és a márciusi ifjak jeladására az országgyűlés Kossuth Lajos irányításával kezdetben békés úton kezdett hozzá az átalakításokhoz. Sikerült megszövegezni és a királlyal elfogadtatni a polgári alkotmányt; de miután a bécsi udvar hitszegő módon fegyveresen akarta azt megsemmisíteni, 1848 bátor fiai a harctól sem riadtak vissza, hogy frissen kivívott szabadságukat megoltalmazzák. A nagy történelmi napok hősöket szültek, akiknek helytállása kivívta a kortársak és az utókor elismerését egyaránt.

 

Mint minden nagy és nemes eszmének, az 1848-49. évi szabadságharcnak is megvoltak a maga áldozatai. Többségük nevét nem őrizte meg az emlékezet, sokan közülük jeltelen sírban fekszenek. De amikor március 15-én kokárdát tűzünk a mellünkre, és amikor október 6-án virágot viszünk az aradi vértanúk sírjára, valamennyiükre emlékezünk. Mindazokra, akik szép, de súlyos örökséget hagytak ránk. Példát becsületbó1, hazaszeretetbó1, helytállásból. Közülük egy volt iskolánk névadója, Nagysándor József. A korszak kutatói és az életrajzírók méltánytalanul mostohán bántak vele, így mind a mai napig nem született összefüggő monográfia, amelyet a "polgártábornok" életének és történelmi méltatásának szenteltek volna. A korabeli dokumentumok és néhány történész mindenekelőtt Katona Tamás jóvoltából szerencsére kirajzolódik előttünk a szabadságharc talán kevésbé ismert honvédtábornokának élete.

 

A Bihar megyei Nagyváradon született 1804-ben egy vagyontalan katolikus magyar nemesi családban. Gyermekkorát szülővárosában töltötte, ahol utca viseli a nevét, szülőházát pedig emléktáblával jelölte meg a hálás utókor. Minden évben októberben iskolánk képviseletében delegáció zarándokol e helyre, hogy így rójuk le tiszteletünket Nagy Sándor József előtt.

 

Már 15 évesen katonai pályára lépett, szolgálatát az osztrák császári hadseregben kezdte hadapródként. Előbb tűzér-, majd huszáralakulatoknál szerzett érdemeket. Súlyos betegsége miatt korán, már 1847-ben nyugállományba kényszerült. Ekkor kapitányi rangot viselt.

 

A Bánságban, Zsombolyán élt, amikor a pesti forradalom híre eljutott hozzá. Már áprilisban jelentkezett a nemzetőrségbe, ahol őrnagyi rangot kapott. Kiss Ernő és Damjanich János oldalán harcolt az ellenünk támadó délvidéki szerbek ellen.

 

1848 júniusában a nádor a Pest megyei lovas nemzetőrség őrnagyává és parancsnokává léptette elő. Itt azonban csak rövid időt töltött, betegsége miatt újra visszatért a Bánságba. Nagykikinda kamarai biztosa volt, s egyidejűleg ő szervezte az ottani nemzetőrséget is. A novemberben kiújuló harcokban alezredesi rangban újra fegyvert fogott egy nemzetőrdandár élén. Kikindát a betörő szerb határőrök túlerejével szemben nem sikerült tartania, s előbb Nagyjécsára, majd Nagybecskerekre vonult vissza. Csatlakozott az időközben a Bánátból teljesen kiszoruló Damjanich hadseregéhez. Ekkor léptette elő a hadügyminisztérium ezredessé. Damjanich hadseregében újra egy dandár irányítását bízták rá. Szolnokról az ő vezetésével verték ki a magyar dragonyosok a császári erőket. E fényes hadi tettéért katonai érdemrenddel tüntették ki.

 

1849 áprilisában a tavaszi hadjárat valamennyi csatájában ott volt, különösen kitűnt a váci és a nagysallói ütközetben. A Buda visszavívásáért indított hadműveletnek ő volt az egyik főszereplője.

 

Május első napjaiban Budakeszin állomásozott. Főhadiszállása a mai Fő utca 187. sz. házban volt. Az itt tartott haditanács tervei alapján május 5-én gyalogos honvédei élén ő tört be elsőként a Várba.

 

Közben 1849. április 14-én a debreceni református nagytemplomban az országgyűlés kinyilvánította Magyarország függetlenségét. A Habsburgok trónfosztásával szabadságharcunk a tetőpontjára jutott. Az osztrák reakció azonban szövetségesre talált az orosz cárban, és az összehangolt intervenciós támadás összeroppantotta a magyarok utolsó erőit. Nagy Sándor József a visszavonuló sereg hadműveleteiben is hősiesen helytállt, elsősorban Görgei Artúr hadseregének utóvédjeként. Fegyelmezetlen engedelmeskedő, jó katona és független gondolkodású republikánus maradt mindvégig. Osztotta Kossuth félelmeit, és Görgei megnövekedett befolyását látván megfogalmazta híressé vált fenyegető mondatát: "Ha Caesar diktátori hatalomra törne, mellőle egy Brutus sem hiányoznék".

 

A vitákban gyakran foglalt állást Görgeivel szemben, s ez elmérgesítette kettejük viszonyát. Amikor 1849. augusztus 2-án Debrecen közelében Nagysándor József maroknyi serege megütközött Paszkievics sokszoros túlerőben lévő orosz főseregével, öt órán keresztül állt ellen hősiesen anélkül, hogy a közelben állomásozó Görgei két hadteste a segítségére sietett volna. A kortársak a csatavesztés egyik okát abban látták, hogy Görgei szándékosan hagyta cserben politikai ellenfelét.

 

1849. augusztus l3-án Világosnál a magyar honvédsereg letette a fegyvert. A szabadságharcot vérbe fojtották. A résztvevők ellen kegyetlen bosszúhadjárat indult. A megtorlás Batthyány Lajos gróf budai, és l3 honvédtábornok aradi kivégzésével kezdődött. Nagy Sándor Józsefet a haditörvényszék felségsértés és hazaárulás bűne miatt 12 társával együtt halálra ítélte. A kivégzésre az aradi börtön udvarán 1849. október 6-án került sor. A bakó ötödikként szólította. Büszkén és megvetéssel lépett hóhéra elé. Utolsó szavai ezek voltak: Hodie mihi, cras tibi - Ma nekem, holnap neked. Éljen a haza!"

 

Földi maradványai egy kriptában nyugszanak, mely fölött emlékoszlop őrzi az aradi vértanúk és a szabadságharc valamennyi áldozatának emlékét. Különféle utakon jutottak el a vérpadig, egy dolog azonban összeköti őket. Az, hogy bármilyen nyelven beszéltek, bármilyen nézeteket vallottak is, egy nagy történelmi pillanatban tudásuk legjavával teljesítették kötelességüket, és életüket is fel tudták áldozni a haza érdekében.

 

Mártírhaláluk jelképpé nőtt. Annak a küzdelemnek és áldozatnak a szimbólumává, melyet a magyarság évszázadokon át folytatott szabadságáért és a társadalmi haladásért.

Mácsár Melinda

 

Nagysándor József tábornok búcsúlevele

 

Az aradi vértanúk emlékét immár 165 éve ápolja a magyar nemzet, és a közvélemény mindig különös figyelemben részesítette a róluk előkerült újabb adatokat, dokumentumokat, a velük kapcsolatos tárgyakat. Bízvást mondhatjuk, e tekintetben az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb dokumentumlelete az október hatodikán kilencedikként, a bitófára ítéltek közül ötödikként kivégzett Nagysándor József vezérőrnagy nemrég előkerült búcsúlevele, amelyet nagybátyjához, Nagysándor Imréhez, a kalocsai érsekség orvosához és családjához intézett.

 

Nagysándor ötödikként lépett a bitófa alá. „Ma nekem, holnap neked” – mondta a kivégzésen jelen lévő Karl Ernst hadbírónak. A vértanúk többségéhez hasonlóan a kivégzés helyén temették el, s földi maradványai csak 1932-ben, a Maros megrongálódott töltésének erősítése idején kerültek elő. Az újonnan előkerült levelet Nagysándor a nagybátyjának, Nagysándor Imre kalocsai érseki orvosnak írta. A levél külön érdekessége, hogy október 6-án a hajnali órákban kelt; a vértanúk többsége már október 5-én megírta a búcsúlevelét.

 

Nagysándor Imre
tisztelt kedves Nagy bátyámnak
– Érseki orvos
Kalocsán

Arad, oktober 6-kan 849.
Tisztelt kedves jó Bátyám!
Mit a sors reám mért – nehány óra múlva tűrni fogom – de nyugott lelkiösmérettel s tiszta öntudattal – tsókolom kedves Bátyámnak atyai – kedves jó nénémnek anyai kezeit – köszöntöm tsókolom Emmit, Ninát – Kováts Rózát, Szabó Gyurit gyerekeivel együtt s Csernust – Isten áldása mindnyájokra – kivánja lelkeből
Tisztelt kedves Bátyámnak alázatos ötse Józsi

1848/49 Szabadságharc Budai 2. Honvédzászlóalj - Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület © 2014. Minden jog fenntartva.