Görgei Artúr tábornok

1818. január 30-án született Görgei Artúr, az 1848-49-es szabadságharc egyik legtehetségesebb hadvezére, akit a világosi fegyverletétel után a bűnbak szerepére kárhoztattak. Görgei élete nagy részét azon igaztalan váddal kellett leélje, hogy elárulta a magyar szabadság ügyét, de talán ennél is fájdalmasabb lehetett számára, hogy a nemtelen támadásokat gyakran éppen 1848 hőseitől szenvedte el.

 

A szabadságharc híres tábornoka Görgey Artúr néven látta meg a napvilágot, 1848 során azonban úgy döntött, elhagyja nevének nemesi származására utaló -y végződését, így azontúl Görgei formában írt alá. Az előkelő, ám szerényebb sorban élő családból származó fiatalember előbb a lőcsei és késmárki líceumokban tanult, majd édesapja nyomására a tullni utásziskolába került. Az ifjú Görgei Artúr a szabadságharc számos tisztjéhez hasonlóan a császári seregben kezdte meg pályafutását, és 1842-re már huszárfőhadnagyi rangig jutott, ám a természettudományok iránti érdeklődése miatt három évvel később kilépett a szolgálatból. Görgei ezután a prágai egyetem hallgatójaként vegyészetet tanult, diplomáját pedig éppen az 1848. évi sorsfordító események előtt szerezte meg, miután a kókuszolaj zsírsavairól írt dolgozatát elküldte mentorának, Josef Redtenbacher professzornak. A férfi ígéretes tudományos karrier elé nézhetett, hiszen tanulóévei alatt felfedezte a laurilsavat, és jóllehet, a pesti egyetemen sikertelenül pályázott egy megüresedett katedrára, Redtenbacher Lembergben igyekezett neki tanársegédi állást szerezni.

 

Ezen ígéretes pálya hajnalán, 1848 márciusában azonban Pesten váratlanul kitört a forradalom, a rohanó események közepette pedig Görgei úgy döntött, a kutatások előtt a haza védelmére fordítja erejét. A Batthyány-kormány felhívására májusban Pestre utazott, a következő hónapban pedig századosi rangban a győri zászlóaljban kezdte meg szolgálatát. A tehetséges és értelmes katona természetesen nem sokáig maradt ilyen alacsony pozícióban: a nyár végére már őrnaggyá és a Dunától keletre fekvő területeken szervezett népfelkelés parancsnokává lépett elő.

 

Görgeinek kulcsszerepe volt a magyar honvédseregek legelső, Pákozdnál kivívott győzelmében, mivel csapataival megakadályozta Jellasics egyesülését a Roth és Filippovics vezette erőkkel, később, október 7-én, Ozora mellett pedig oroszlánrészt vállalt a meghátráló horvát jobbszárny bekerítésében. Ebben az időben a határozott tiszt más módon is felhívta magára a figyelmet, szeptemberben ugyanis ő fogatta el a Jellasicsnak kémkedő Zichy Ödönt, akit – egyetlen arisztokrataként 1848–49 során – hazaárulásért később fel is akasztatott. Görgei az ozorai siker mellett valószínűleg ezen erélyes fellépésének köszönhette, hogy a Kossuth vezette Országos Honvédelmi Bizottmány még ebben a hónapban tábornokká léptette elő, és főszerepet szánt neki a további hadműveletekben.

 

Görgei Artúr tehát már tábornoki rangban vett részt az október 30-i vesztes schwechati csatában, két nappal később pedig elnyerte a feldunai hadtest parancsnokságát, melynek élén a határ védelmét, majd a Habsburg offenzíva megindulása után a császári erők feltartóztatását kapta feladatul. Miután Perczel felelőtlen módon csatát vállalt és vesztett Mórnál, Görgei nehéz helyzetbe került, hiszen egyedül kellett volna megvédenie Pest-Budát és az ország keleti területeit Windisch-Grätz sokszoros túlerejével szemben. Kossuth ezzel a paranccsal – nem első alkalommal – teljesíthetetlen feladatot adott tábornokának, a felháborodott hadvezér azonban önállósította magát, 1849. január 5-i váci nyilatkozatával pedig politikai szempontból is saját útra tért, ugyanis abban a ’48-as értékek és célok mellett tett hitet. Ennek megfelelően Kossuthtal később nem csak hadi, hanem kormányzati kérdésekben is konfrontálódott, mivel ellenezte a Függetlenségi Nyilatkozatot és a Habsburg háztól való teljes elszakadást.

 

Görgei ugyanakkor ellenvéleménye dacára lojális maradt a debreceni kormányhoz, két hónapos felvidéki téli hadjáratával pedig időt és értékes zászlóaljakat nyert a Tiszántúlon újraszerveződő magyar erők számára. Görgei Artúr megnövekedett tekintélyét jelzi, hogy Dembinszki Henrik kápolnai veresége után a tisztek jelentős része őt akarta megtenni fővezérnek, ám Kossuth végül Vetter Antalt nevezte ki a tábornok helyett. Más kérdés, hogy később így is ő lett a honvédsereg első embere, Vetter ugyanis márciusban váratlanul megbetegedett, és éppen Görgeit választotta meg a maga helyére, aki ezáltal kulcsszerepet játszott a tavaszi hadjárat sikerében, majd Buda május 21-i bevételében.

 

A tábornok 1849 júniusára érte el pályafutása csúcspontját, ám a beígért újoncok híján a Vág irányában indított támadása sikertelenül zárult, Haynau és Paszkievics herceg intervenciós erőinek együttes támadása pedig az ő sorsát is megpecsételte. Görgei június 28-i győri veresége után négy nappal, Komárom mellett súlyos fejsérülést szenvedett, miután azonban felépült, másodszor is végrehajtotta azt a bravúros manővert, amivel 1848–49 telén túljárt a császáriak eszén. Az „áldozat” ezúttal I. Miklós (ur. 1825-1855) négyszeres túlerőt képviselő hadserege volt, mely tehetetlenül próbálta elcsípni Görgeit a Felvidék bércei között; a cár 1849 nyarán valósággal őrjöngve követelte tábornokaitól, hogy leckéztessék meg a pimasz katonát, aki július 13-a után Komáromból Tokajba, majd Aradra vonult, ahová két nappal a döntő temesvári vereség után, augusztus 11-én érkezett meg. Ekkor már az utolsó remény is elveszett arra nézve, hogy sikerül kitartani a császári és cári seregek együttes nyomása ellen, ezért Kossuth lemondott minden tisztségéről, és a megérkező Görgeit ruházta fel a teljhatalommal, aki tábornokaival egyetértésben augusztus 13-án, Világosnál letette a fegyvert.

 

Görgei Artúr beszédes módon nem Haynaunak, hanem Paszkievics orosz hercegnek adta meg magát, ez pedig meghatározta sorsát: „életre ítélték”, ugyanis az intervenció sikerére roppant mód büszke Miklós cár mindent elkövetett azért, hogy a tábornok ne jusson a hóhérok kezére. Ennek eredményeként Görgei az aradi tizenhármakkal és számos nála alacsonyabb rangú tiszttel ellentétben a bitófa helyett klagenfurti őrizetbe került, reputációját pedig tovább rontotta, hogy Kossuth Lajos vidini emigrációjából egy meglehetősen igazságtalan levelet írt, melyben a szabadságharc egyik legáldozatkészebb hadvezérét árulással vádolta meg.

 

Világos és a többi tábornokhoz képest enyhe büntetés miatt Görgei hamarosan az elbukott háború első számú bűnbakja lett, aminek elviseléséhez a férfinak Klagenfurtban, majd 1867 után Visegrádon és Budapesten is hatalmas lelkierőre volt szüksége. Görgei Artúrt ugyanis igen hosszú élettel áldotta(?) meg a sors: 1916-ban, 98 esztendős korában hunyt el. A tábornokot a Világos utáni majd’ hét évtized alatt rengetegen hazaárulóként átkozták, ez a vád pedig a fegyverletétel után több mint 160 évvel is parázs vitákat gerjeszt a tudósok és a történelem iránt érdeklődők köreiben. A történeti kutatás azóta megállapította, hogy a magyar szabadságharcot és annak eredeti célját Görgei Artúr nem árulta el, nem volt tehát hazaáruló.

 

Görgeit a szakmabeliek egy jelentős része a szabadságharc legtehetségesebb tábornokának tartja, míg kortársai közül sokan tagadták katonai képességeit. Ő maga nem tartotta magát katonai zseninek, sikereit elsősorban annak tulajdonította, hogy fegyelmet tudott tartani katonái közt. Görgei rendkívül céltudatos és erős akaratú egyén volt. Beszédstílusa meglehetősen cinikus, gyakran gúnyos volt, ami tábornok társainak egy részében szintén ellenszenvet keltett. Katonái viszont imádták; erélyessége, bátorsága és hadvezéri képességei miatt. A száműzetésben születtek meg gyermekei. Hazatérése után főleg Visegrádon élt visszavonultan, nyilvános szereplést csak ritkán vállalva. 1916. május 21-én – Buda bevételének napján – halt meg, 98 évesen. Temetésén a magyar szabadságharc és a magyar kémikusok büszkeségeként kísérték utolsó útjára. Földi maradványai a Kerepesi temetőben, Kossuth síremlékétől nem messze nyugszanak…

1848/49 Szabadságharc Budai 2. Honvédzászlóalj - Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület © 2014. Minden jog fenntartva.