Honvédeink a Budakeszi Polgári Bálon

A budakeszi polgári bálon több mint kétszázötven vendég vett részt: budakeszi polgárok, polgári körösök, honvéd hagyományőrzők, a vitézi rend tagjai, Budakeszi emeritus polgármesterei, a környező települések polgármesterei, és még sokan mások. A műsorban a Budakeszi Honvédek is felléptek a szabadságharcra emlékezve.

 

A magyarság történelmi sorsfordulóit, nemzetünk egy-egy fontos korszakát felidéző műsor része volt az 1848-as szabadságharc felidézése is. Vesztergám Miklós tárogatóművész és a Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület 1849-es korhű honvédegyenruhába öltözött tagjainak közreműködésével, Jánosi Attila verbunkos táncával emlékeztünk a szabadságharcra.

 

Az első, nagy háború emlékére, az isonzói harcok 100 éves évfordulóján hős magyar katonáinkra tiszteletére a közönség együtt énekelte Vesztergám Miklós tárogatószavával a "Kimegyek a doberdói harctérre" kezdetű katonadalt, és a műsorvezetők felhívták a figyelmet a júniusban, a Budakeszi Kultúra Alapítvány szervezésében induló Isonzó Expresszre, mely a világháború olasz frontját járja végig.

 

A karzatról nyíló különteremben hagyomány-teremtő céllal dalárda kapott helyet Vesztergám Miklós tárogatóművész közreműködésével, a báli közönség kíváncsibb részének volt szerencséje megtapasztalni az utcára is kihallatszó zengő nótaszót. A dalszövegek kivetítésre kerültek, így bárki csatlakozhatott a nótaesthez.

 

KÉPTÁR

 

 

videók: Wunderlich Gábor

1848/49 Szabadságharc Budai 2. Honvédzászlóalj - Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület © 2014. Minden jog fenntartva.