A honvédség megszervezése

Az 1848–1849-es magyar honvédsereg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik legnagyobb eredménye volt. Megalakulása előtt még tervben sem létezett, néhány hónap alatt azonban egy ütőképes, valódi hadsereg állt fel. Kezdetben gondokat okozott a nagyon vegyes csapatok irányítása, de az egységesítést, kiképzést, hadszervezést a magyar fél harcok közepette is véghez tudta vinni, kevesebb, mint egy év alatt alatt. Eleinte a cs. kir. hadseregből örökölt alakulatokra lehetett számítani, majd később alakult a nemzetőrség, és sor került honvédek toborzására is. Az uralkodó 1848. április 7-én változatlan formában hagyta jóvá az április 3-án elkészült törvényjavaslatot a nemzetőrség megalakításáról, amely a folyó év 22. törvénycikke volt. A törvény pontosan beszabályozta a nemzetőrség működési és szervezeti kereteit, illetve viszonyát a reguláris katonasághoz. A törvény egyik paragrafusa kitért azokra is, akiknek a vagyoni helyzete nem tette lehetővé a nemzetőrségben való szolgálattételt: ők, ha „érdekeltek voltak az alkotmányos rend fenntartásában”, akkor felvételt nyerhettek. Lényegében ennek alapján kezdték meg az első tíz honvédzászlóalj toborzását.

 

A honvédség megalakítása

 

A magyarországi helyzet elmérgesedésére hivatkozva a Batthyány-kormány már 1848. április 12-én elrendelte, hogy a hadügyminisztériumnál kérvényezzék „egypár magyar ajkú ezrednek Galíciábóli beszállítását”, ez azonban igencsak lassan haladt, noha V. Ferdinánd király tett néhány kedvező lépést ez ügyben. További sürgetést kívánt eszközölni a témában az április 16-i, 20-i és 24-i minisztertanács, egyre bővebben kifejtve a magyar alakulatok hazavezénylésének szükségességét. Az április 24-én már szóba került egy olyan alternatíva is, hogy ha a magyar, cs. kir. szolgálatban álló ezredek nem térhetnek haza, akkor a kormányzat gondoskodik egy önálló haderőről; erre István nádor külön figyelmeztette az uralkodót, s rajta keresztül az osztrák kormányt. Április 24-én azonban kitört egy lázadás Nagykikindán, noha a lázadásnak volt némi szerb nemzeti jellege, de inkább társadalmi elégedetlenség nyilvánult meg kiszabadított köztörvényesek garázdálkodásával. Ennek hatására a magyar kormány az osztrák fél válasza előtt, már április 26-án határozott egy önkéntes őrsereg felállításáról. A költségvetésben 10.000 ember és tíz zászlóalj szerepelt, a teendőkkel a hadügyeket is irányító Batthyányit és az akkor pénzügyminiszter Kossuthot bízták meg.

 

1848. május 20-án megkezdődtek a toborzások, bár ez meglehetősen döcögősen haladt előre. Május 30-án készült el a zászlóaljak alakulási helyét tudató közlemény, a toborzási utasítást pedig csak június 6-án adták ki a hatóságoknak (közben a Délvidéken már halálos áldozatok is követték az elmérgesedett helyzetet.). Mindenki számára egyre világosabbá vált, hogy a 10 új, szerveződő zászlóalj a sorkatonasághoz közelebb áll, mint a nemzetőrséghez. A május 16–17-i felhívások is egyértelművé tették, hogy az új sereg a reguláris katonasággal egyenlő szerepet fog játszani. Batthyánynak sikerült elfogadtatni az Innsbruckba menekülő udvarral a honvédség felállítását; az uralkodó június 12-én szentesítette a szerbek elleni védőhadsereg, („Defensiv-Heer”) megalakítását. Az új fegyveres erő bonyolult közjogi helyzete miatt az elnevezések egy ideig nem voltak tisztázottak. Az elnevezést először Kisfaludy Károly használta „Az élet korai” c. versében, Kossuth május 23-án egy felhívásban. A honvéd szó a Landwehr zászlóaljak, a német sorezredek tartalékos zászlóaljainak nevéből vett tükörfordítás. Baldacci szintén a honvédsereghez történő kinevezéseket terjesztette fel a miniszterelnöknek, így június elejétől a kormányhatóságok, júliustól pedig a törvényhatóságok is ezt az elnevezést használták. István nádor nem lelkesedett az új sereg ötletéért, így a kinevezéseket az uralkodó utólagos jóváhagyása reményében írta alá (ez később bevett formula lett a kinevezések kapcsán).

 

Toborzásra a következő városokat jelölték ki a zászlóaljak sorrendjében:

  • 1–2. Pest és Buda
  • 3. Szeged
  • 4. Pozsony
  • 5. Győr
  • 6. Veszprém
  • 7. Szombathely
  • 8. Pécs
  • 9. Kassa
  • 10. Debrecen

 

Erdélyben csak a nyár közepén kezdődött meg a toborzás, mert az uniót csak június 10-én ratifikálta V. Ferdinánd király. Négy zászlóalj helyett azonban csak kettő állt fel (11., 12.). Gondokat okozott, hogy a kijelölt városok közül nem mindegyikben volt hadfogadó parancsnokság, máshol nem volt elegendő pénz. A sereg felszerelésénél is javarészt cs. kir. hadseregtől vett készleteket használtak fel, fegyverzetük nagyobb része a budai és temesvári főhadparancsnokságok raktáraiból származott. A toborzás eltérő sikerrel folyt. Volt, ahol gyorsan betelt a zászlóaljnyi, 1094 fős létszám, de volt, ahol alig 500-an jelentkeztek. Ahol a keretlétszám feltöltődött, nem fogadták el több önkéntes jelentkezését, és másik toborzóhelyre sem szállították őket. Ennek ellenére augusztus közepére a zászlóaljak létszáma elérte a 9500 főt.

 

A zászlóaljak társadalmi összetételénél egyből szembetűnik az értelmiség magas aránya. Annyira meghatározó volt ez a relatív túlsúlyuk, hogy némelyik visszaemlékező 30%-os arányukról beszél, ami azért egy hadseregben sajátos légkört teremthetett. Az újabb honvédzászlóaljak tiszti karának jelentős része ezek közül került ki. E 10 zászlóalj törzstiszt mindegyike, a főtisztek 77%-a korábban a cs. kir. hadsereg kötelékein belül szolgált.

 

A zászlóaljakat június második felében mozgósították, és a drávai illetve délvidéki védvonal közelébe vezényelték őket, de még kiképzésre alkalmas helyre. A Délvidékre küldöttek tábora Szegeden, a Drávához küldöttek tábora Nagykanizsán volt. A Szegedre érkező zászlóaljakat nem sokkal érkezésük után a frontvonalra vitték, ahol kiválóan teljesítettek, és a közvélemény bizalommal tekintett rájuk. Először a 2., 3., 5., 6., 9. és 10. zászlóaljak érkeztek a bánsági és bácsi frontra, de a 4. és 8. zászlóaljak is ott kötöttek ki hosszas össze-vissza menetelés után. A Drávához vezényelt csapatok közül az 1. zászlóalj már júliusban megérkezett Nagykanizsára, a 7. zászlóalj csak a horvát invázió előtti utolsó napokban vezényelték ide.

Újabb toborzások és a gyaloghadsereg egységesítése


Szeptember 13-án Batthyány rendeletet adott ki az újabb toborzás megkezdéséről. Az újabb csapatokat a hadfogadó parancsnokságoknak ugyan Pestre, Pécsre, Debrecenbe és Szegedre kellett volna szállítaniuk, de ez a miniszterelnök szeptember 20-án kelt rendeletében már másképpen szerepelt, hiszen Pécset a horvát betörés már közvetlenül fenyegette. A szeptember 13-a és 20-a közötti egy hét alatt a kormányzat fokozatosan letett a honvédsereg újoncozásának önkéntes jellegéről, és az alakulatokat innentől kezdve sorozással állították föl. A tisztikart 24-én nevezték ki, a gyülekezési helyeket megyénként, 27-én állapították meg. Ez az újabb újoncozás 16 zászlóaljról (15–30.), 24 000 főről szólt. Ezzel párhuzamosan, Batthyány már 26-án utasította a törvényhatóságokat újabb 42.500 újonc kiállítására.

 

Az október–novemberi sorozás eredményeként a honvédzászlóaljak száma 66-ra emelkedett, de ezek egy része a mozgó nemzetőrség (14., 18., 46., 47., 48., 51., 60., 66.) vagy különböző szabadcsapatok (Zrínyi-csapat – 35.zászlóalj; Woroniecki-vadászcsapat – 38. zászlóalj; Hunyadi-csapat – 50. zászlóalj; Bocskai-csapat – 52–53. zászlóalj; bár az 53. zászlóalj később alakult meg) katonáiból állt. A honvédzászlóaljak számát fokozatosan gyarapították tovább a mozgó nemzetőrség átalakuló egységei és az újabb honvédzászlóaljak. Bem Észak-Erdély visszafoglalása után a székely határőrezredekből állította ki a 76–86. honvédzászlóaljat, és egész Erdély területén újoncozást rendelt el. Kossuth 1849. április 22-én törvényjavaslatot nyújtott be 50.000 főnyi újabb újoncozásról, amelyet a képviselőház április 24-én el is fogadott. Ekkor került sor a 92–103. honvédzászlóaljak sorozására. A 107–122. sorszámot a sorezredi gyalogság magyar oldalon harcoló alakulatai kapták, amelyek csak 1849 júniusának végén olvadtak be szervezetileg a honvédségbe. A kiosztott legmagasabb sorszám a 148. volt, de valójában máig nem tudjuk pontosan, ez mennyi katonát is jelentett valójában. Klapka György a komáromi kitörése után megkezdett újoncozással négy zászlóaljat alakított, 201–204. sorszámmal. A reguláris csapatok közé tartoztak még a határvéd- vagy tartalék zászlóaljak, melyekből elvben 10, gyakorlatilag 6 működött az 1849. április 10-én elrendelt felállításuk után.

1848/49 Szabadságharc Budai 2. Honvédzászlóalj - Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület © 2014. Minden jog fenntartva.